Péntektől küldi ki Trump a vámleveleit, az eredetinél magasabb, akár 70 százalékos plusztarifák is jöhetnek
A többletvámok augusztus elsejétől rakódnak rá az USA kereskedelmi partnereinek importjára.
A többletvámok augusztus elsejétől rakódnak rá az USA kereskedelmi partnereinek importjára.
Az amerikai elnök úgy látja, orosz kollégája nem akarja leállítani a harcokat Ukrajnában.
A vita során az egyik demokrata párti képviselő az „ördöggel kötött alkunak” nevezte a csomagot, amely jelentős adócsökkentéseket tartalmaz a gazdagoknak, miközben milliókat zár ki az egészségügyi ellátásból.
Az amerikai és az orosz elnök telefonon tárgyaltak, a Kreml azt állítja, nem volt szó arról a döntésről, hogy az USA leállította az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat.
Az Irán elleni háborúval tetőzve az elnyúló közel-keleti konfliktus alapvetően megváltoztatta az erőviszonyokat a térségben. De az iráni nukleáris program és a palesztinkérdés rendezetlensége továbbra is fenyegetést jelent, és még újragondolásra vár Izrael és az arab államok viszonya.
A volt német kancellár még mindig sérelmezi, hogy az amerikai elnök 2017-ben nem fogott vele kezet.
Az elnök által csak „nagynak” és „gyönyörűnek” nevezett törvény jelentős adócsökkentéseket tartalmaz a gazdagoknak, miközben milliókat zárna ki az egészségügyi ellátásból, és az államadósság finanszírozását is megboríthatja.
Az amerikai elnök szerint Hanoi megnyitja piacait az amerikai áruk előtt, ráadásul nullaszázalékos vámmal.
Ellenzéke szerint az elnök a saját gazdagodására használja fel tisztségét.
Az elnök azért perelte a televíziós hálózatot, mert szerinte egy októberi interjúban jobb színben tüntették fel Kamala Harrist.
Az Egyesült Államok elnöke hozta a formáját a sajtó előtt.
Ötből három marsi kommunikációs műhold is leállhat az amerikai elnök költségcsökkentési tervei miatt, ez pedig súlyosan érintheti a NASA céljait a vörös bolygón – miközben éppen bővíteni kéne ezt a hálózatot.
Még mindig téma a szombati budapesti Pride a világsajtóban. Megváltoztatja a lengyel bíróság az elnökválasztás eredményét? Miért nehéz teljesen örülni az új szabadságjogi mozgalmaknak? Válogatásunk a lapok cikkeiből.
Donald Trump szerint Elon Musknak állami támogatások nélkül be kellene zárnia a boltot, és mehetne haza Dél-Afrikába.
A történelemben a fasiszták mindig megtalálták a maguk külső, illetve belső ellenségét, ám az amerikai elnök csak odahaza kíván leszámolni az ellenerőkkel. Ezért hirdetett azonnal győzelmet, illetve tűzszünetet, miután beszállt az Irán elleni hadműveletbe. A világ túl sok neki, a hadsereg csak az amerikaiak leigázására szolgál.
A Fehér Ház nem tagadta a hírszerzői jelentés létét, ugyanakkor kétségbe vonta, hogy az irániak képesek lennének felmérni a károk valós méretét, és kitartott amellett, hogy az ország nukleáris programjának az amerikai támadás véget vetett.
Ursula von der Leyen szerint az EU és a Japánt és az Egyesült Királyságot is soraiban tudó, 12 tagú Transz-csendes-óceáni Partnerség készen áll arra, hogy létrehozzon egy új szervezetet a világkereskedelem szabályozására a működésképtelen WTO helyett. Ez az egész azonban lehet, hogy csak egy blöff, amelyet az Európai Bizottság azért dobott be, mert vészesen közeledik a Trump-féle vámháború július 9-ig tartó tűzszünetének vége.
Már lassan egy éve tart a TikTok kálváriája az Egyesült Államokban, de úgy tűnik, hamarosan pont kerülhet a dolog végére – a platform amerikai üzletága ugyanis vevőre találhat.
Szerinte a kérdés csak az, ki akarja-e tenni annak a gyerekeit, amit az elmúlt tíz évben ő is átélt.
Mindeközben Donald Trump szerint akár már a következő héten megállapodás születhet a tűzszünetről.